A pirográfiának elég színes a története. Szó szerinti jelentése „tűzzel írás”, a görög pur (tűz) és a grphos (írás) szavakból alakult.
Már Krisztus előttről tudjuk, hogy használták ezt a technikát. Legrégebbről az ókorból származó régészeti leletek igazolják, hogy égetéssel is díszítettek különböző tárgyakat. De valószínűleg már az ember amióta kordában tartja a tüzet alkot is vele. Az ókori Kínában „tűzhímzésnek” hívták és a Han-dinasztia ( i.e. 206 – i.sz. 220) idejéből ismeretes. Egyiptomban, Peruban és az afrikai törzsek között, de még a rómaiak is használták ezt a technikát fából készült tárgyaik díszítésére. Az egyiptomiak többnyire kerámiákat és bútorokat díszítettek „tűzhímzéssel”.
A pirográfia gyakorlata ezután át terjedt Európába is, ahol szintén bútorokra készítettek gyönyörű művészi mintákat, illetve hangszereken is alkalmazták.
A 15. és 16. századból nyugat-európai példa a Mária királyné és a Szentháromság hárfa is pirográfiai díszítést kapott. De ládákat és táblákat is előszeretettel készítettek ebben az időben. Queen Mary hárfa Skóciában a Trinity hárfa pedig Írországban található meg. Az idő elteltével a minták halványodtak de szépségükből nem veszítettek ezek a gyönyörű hangszerek.
Rengeteg felhasználási felülete van a pirográfiának pl. bőrbe, csontra, parafára, papírra is csodaszép mintákat lehet alkotni.
Mielőtt a pirográfia megnevezés elterjedt volna „pokerwork”-nek nevezték ezt a tevékenységet. A középkorban kisméretű, hordozható fatüzelésű kályhákat készítettek lyukakkal a tetején, amelyek lehetővé tették, hogy a forró parázsban hegyes fémrudakat helyezzenek különböző formájú hegyekkel. Több „pokert” is használtak, hogy legyen mindig egy forró, amellyel folytatni tudják a mintát. Ezt a faégetéses módszert nevezték „pokerworknek”.
Összecsukható térelválasztó pokerwork díszítéssel. Mindkét oldalán egy lovag és egy hölgy látható. Forrás: https://www.iwm.org.uk/collections/item/object/30104236
Többnyire fába, illetve bőrbe égettek.
A bőrégetés művészete a Szafavida-dinasztia (1501-1736) idejéig nyúlik vissza. Ebben az időben a Korán és a kézzel írott könyvek borítóján alkalmazták ezt a művészetet.
Az 1800-as években nevezték át „pirográfiára”, amikor ismét divattá vált. Az 1880-as évektől az 1920-as évekig hatalmas népszerűségnek örvendett a pirográfia az Egyesült Államokban. Különböző készleteket is készítettek, amelyek tartalmazták a fatüzlésű szerszámot, a fadarabokat és az utasítást hozzá. Főként hobbi tevékenységnek szánták a nők számára és népszerű magazinokban árulták.
Majd az 1800-as évek végén feltaláltak egy mechanikus eszközt, amely megkönnyítette a pirográfiai alkotást. A szerszám tű része platinából készült és egy tűtartóba csavart grafikus tollat alakított ki, szigetelt fogantyúval. Ezt egy gumicsővel kötötték össze egy benzolos üveggel. A cső egyik fele egy fújtatóba csatlakozott a másik az üreges platina hegyű ceruzához. 1889-ben Francois Manuel-Perier mutatta be ezt a gépet a párizsi Nemzetközi Kiállításon.
A 20.-ik század elején elkészült az elektromos pirográfiai eszköz, amivel a fába égetés sokkal egyszerűbb és hatékonyabb lett. A művésznek, így már egy hőmérséklet-szabályozó eszköze lett, amely jócskán megkönnyítette a munkáját. Alapvetően ugyanazt az eszközt használjuk ma is.
A pirográfiai művészet a többi művészethez képest költséghatékony, egy egyszerű forrasztópáka , egy fadarab, csiszoló papír és a képzelő erőnk kell a minta megálmodásához. Rengeteg gyakorlással csodálatos dolgokat készíthetünk.
Ez volt a rövid története ennek a csodálatos művészeti ágnak.
Jövök majd még a folytatással, hiszen ez a téma kimeríthetetlen…
Forrás: https://www.woodburncorner.com/burnblog
https://sophienburg.com/
https://pirografiamindenkinek.hu/
https://sophienburg.com/pyrography-wood-burning/
